Mobirise Website Generator

Zenekarunk 1996-ban alakult, és már gyermekzenekarként fontos feladatunknak tartottuk a sváb népzenei hagyományok ápolását. A kezdetekben közös táborozások és kisebb koncertek kovácsolták össze a csapatot, rengeteget tanultunk egymástól, tanárainktól és az idősebb környékbeli zenekaroktól egyaránt.


A következő években a megszaporodó fellépéseknek köszönhetően érzékeltük, hogy mekkora felelősséget is jelent a színpad és a közönség együttes jelenléte, és hogy a zeneiskolában megszerzett tudás kiaknázásával emberek százai érezhetik jól magukat egy-egy rendezvényen. Többször vendégszerepeltünk Németországban (Bajorország, Hessen és Baden-Würtemberg tartományokban), valamint Olaszországban (Dél-Tirol).


Az elmúlt időszakban közös erővel kibővítettük a repertoárt, hogy a hagyományos sváb polkákon és keringőkön kívül szlovén, bajor és osztrák népzenével valamint tangókkal, tvisztekkel, partyzenével, mulatós és modern dalokkal, magyar és külföldi örökzöld melódiákkal biztosíthassuk a jó hangulatot, a gondtalan mulatozást. Fontosak számunkra a tradíciók, de még fontosabb, hogy egy-egy bálon, esküvőn azon vendégek is jól érezzék magukat, akik nem kötődnek szorosan a dunai svábok kultúrájához.


Néhány zenészünk több hangszeren is játszik, a modern slágereket gitárral, billentyűvel tudjuk kísérni. Mindezek mellett olyan hangtechnikai eszközökkel rendelkezünk, melyek bel- és kültéri eseményeken is alkalmasak a minőségi hangzás biztosítására.


Szívesen vállalunk megbízást tehát esküvőkre, bálokra, fesztiválokra valamint rövid színpadi szereplésekre is, ahol garantáljuk a vérpezsdítő zenét, "határok nélkül"!


 Csatlakozz hozzánk a Facebookon!

www.facebook.com/eberkapelle


 

A zenekar tagjai:


KONCERTEK - 2017.

2017-ben az alábbi időpontokban és helyszíneken találkozhattok velünk.

NAPTÁR MEGNYITÁSA ÚJ ABLAKBAN

Február


  • 04. (szo.) - Zártkörú - Nagymaros


  • 11. (szo.) - Farsangi Batyusbál - Mány, Ady  Művelődési Ház


  • 18. (szo.) - Fejér megyei Sváb bál - Székesfehérvár, Szent István Műv. Ház


  • 25. (szo.) - Sváb bál - Berkenye, Rendezvényház


Március


  • 04. (szo.) - Sváb Batyubál - Nagymaros, Művelődési Ház


Április


  • 16. (szo.) - Locsolóbál - Csömör, Petőfi Sándor Műv. Ház


  • 29. (szo.) - Esküvő - Mány


Május


  • 27. (szo.) - Esküvő - Hídvégardó


Június


  • 17. (szo.) - Zártkörű


Július


  • 01. (szo.) - Esküvő - Mány

 

  • 15. (szo.) - Aratóbál - Mány, Ady Művelődési Ház

 

  • 30. (szo.) - Waldfest - Sankt Lorenzen am Wechsel (A)


Augusztus


  • 05. (szo.) - Esküvő - Mány


  • 06. (vas.) - Ifjú Zenekarok és Tánccsoportok Találkozója - Márok


  • 12. (szo.)  - Zártkörű


Szeptember


  • 02. (szo.) - Nemzetiségi Sördélután és Bál - Dunabogdány, Művelődési  Ház kertje


  • 16. (szo.) - Szüreti bál - Vértesboglár, Művelődési Ház


  • 23. (szo.) - Terménybetakarító fesztivál - Nagybörzsöny

RÓLUNK ÍRTÁK / NEKÜNK MONDTÁK

“Most hívott az egyik ismerősöm, aki szombaton azon a novai lagzin vendég volt, ahol a zenekarotok húzta a talp alá valót. Idézem: "Nagyon szuper volt a zenekar, ők még ilyen jót nem hallottak! Annak ellenére , hogy sváb zenekar vagytok a vendégek igényeit szem előtt tartva, nem csak svábot játszottatok! (...de tőletek még a sváb zene is tetszett nekik!)! A zenészek nagyon közvetlenek és kommunikatívak voltak. Sok infót megosztottatok a vendégekkel a színpadról. A vőféllyel szuperül együttműködtetek és szimpatikus volt számukra, hogy a végén ti is megköszöntétek a munkáját! Nagyon jól érezték magukat, jól mulattak!!!" 

Büszke vagyok rátok fiúk!!! ”

“Fiúk, gratulálok az elmúlt 20 évben elért sikerekhez. Köszönet szüleiteknek, családotoknak is érte, tudom, mennyi bíztatás, türelem és lemondás az ára részükről. Kívánom, hogy továbbra is örömmel és kitartással ápoljátok hagyományainkat, szerezzetek örömet zenétekkel sok embernek!.”

“Köszönjük, hogy velünk ünnepeltetek! Le a kalappal előttetek!! Profi, minőségi munka :) Köszönet érte! :)”